Online fotótanfolyam

Bendegúz a kerekesszékes világjáró és fotós 5. rész

2018.04.24.

Bendegúz a kerekesszékes világjáró és fotós 5. rész

Bendegúzról szóló cikk sorozatunk ötödik része: Kambodzsa

Kambodzsa - Kampot és Sihanoukville.

„Kambodzsáról, ha valaki ideérkezésem előtt kérdez, a Vörös Khmer rémtettein és az ország egzotikus fekvésén kívül nem sok mindent tudtam volna nagy hirtelenjében előhúzni agyam legtitkosabb információs zugából. Dzsungel, aknák, féllábú emberek, háború, Angelina Jolie örökbefogadott kambodzsai gyermeke… ezek a képek villannak be még számtalan amerikai kordokumentum háborús filmen kívül. Bevallom őszintén, ez nem valami sok, de két héttel később életre szóló élményekkel és csodás képekkel a fejemben hagyom el ezt a kemény, de végtelenül barátságos országot. Igazán megszerettem a khmer népet.”

Kambodzsa: egy mimózafajta indonéz névváltozata

Az ország neve egy mimózafajta indonéz névváltozatából keletkezhetett. Francia-Indokína részeként Kambodzsa 1953-ban nyerte el a függetlenségét. A vietnámi háború alatti amerikai és dél-vietnámi megszállást majd húsz évig tartó kegyetlen polgárháború követte. A Tuol Sleng börtön-múzeumban a Vörös Khmer borzalmaival szembesülve az ember egyenesen a pokolban érezheti magát. Kambodzsa múltja és XX. századi történelme egyszerre ösztönző és lehangolóan nyomasztó.

Eltekintve a világ nyolcadik csodájától, Angor Wattól, Kambodzsa igazi kincse mégiscsak a sokat szenvedett khmer nép. A khmerek az elmúlt században ugyan megjárták a poklok poklát, de megtörhetetlen szellemüknek és ragályos optimizmusuknak köszönhetően arcukon kiirthatatlan meleg mosollyal győzedelmeskedtek az ártó szellemek felett.

Angor Wat a spiritualitás, szimbolizmus, szimmetria és magasztosság látványos szimbiózisaként az ide látogató embert az Istenek birodalmába emeli fel. Egy csomagban kapjuk Ankor Wat zseniális khmer építőinek felemelő hagyatékát az országot jellemző mindennapos traumával, szegénységgel, korrupcióval és erdőirtással. Angkor Wat , Sieam Reap és Phnom Penh, a főváros a legnépszerűbb desztinációk, annak ellenére, hogy mindegyik jó nagyra felfújt turista-szappanbuborék, amely bármelyik pillanatban kipukkanhat. Viszont a Tonle Sap tó környékén kirándulva, szemünket a trópusi hőséget enyhítő szellőben hajladozó pálmák szegélyezte szépséges rizsföldeken nyugtatva még mindig felvehetjük a vidéki élet ősi, megnyugtató ritmusát.

Kambodzsa déli tengerpartja a kristálytiszta kék víz, szégyenlősen megbúvó romantikus kis szigetek, érintetlen mangrove erdő, viseltes gyarmati városkák, tigrisek és elefántok búvóhelyeként szolgáló méregzöld dzsungellel bevont hegyek maradásra csábító egyvelege. A fehér homokos öblökkel és trópusi szigetekkel szegélyezett déli part napjainkban még elhagyatott, alig kiaknázott édenkert, de már nem sokáig marad ilyen. A szárazföld belsejében a Cardamom Hegység smaragdzöld dzsungellel borított nyaktörő lejtői ideális terep az ökoturizmus szerelmeseinek. Az életet adó, fenséges Mekong folyóban Délkelet Ázsia utolsó édesvízi delfinjei barátságos ugrándozásukkal kápráztatnak el bennünket. Kalandvágyó túrabringások a folyó kanyargó partját követve színes gyarmati városkákon és érintetlen falvakon át hétszámra izzadhatnak a nyeregben. Az őshonos bennszülött törzseknek és természeti csodáknak otthont adó északkeleti hegységek önálló világot alkotnak Kambodzsán belül.

’Viszontlátásra!’, köszön el a monumentális vörös csillagos, lobogós kapu

Duong-Duongban fél hétkor kell felkelnem, hogy elérjük a fél kilences hajót Phu Quoc északi kikötőjében, de már sokkal korábban ébren vagyok és bár még itt vagyok, máris nosztalgiával fülelem Nguyen Viet Quoc Úr házának barátságos reggeli neszeit. Ngoc (Nnn-gok), Nguyen (Nnnn-gújen) Úr egyik kedves tanítványa motorral visz a Le Giang taxiterminálra. Átülök, lábfejem gumipókkal a lábtartóra kötözzük, hátamon a fotóstáska, Ngoc mellén a kis hátizsákom. Egyik kézzel az összecsukott széket fogva, a másikkal Ngoc vállába kapaszkodva nyessük a kanyarokat. Gyerekjáték az egész, Vietnámban a mi produkciónk gyenge beugró a bámulatos robogós logisztikai feladványok világába. Csak most esik le, hogy a vállát fél karral görcsösen markolva egy fejjel magasabban ülök mögötte a robogón, hogy Ngoc, az a szép termetű, arányosan izmos, szálkás férfi bizony nem nagyobb, mint nálunkfelé egy tíz éves gyermek, nem lehet magasabb egyötvennél és több ötven kilónál.

A hajóba nehezen, de azért abszolváljuk a beszállást, az utasfedélzetre nem tudok bemenni. A hajó sebesen hasítja a világoskék tengert én pedig a középső keresztfolyosón a fedélzet párkányán ülve lógatom a lábam a habos nagy semmibe. Benoit, a belga apuka lejön hozzám, beleül a székbe és a két óra alatt megvitatjuk az élet kisebb-nagyobb dolgait. A kikötőből taxival igyekszünk Ha Tien-be, a kambodzsai határ vietnámi oldalára. A pimasz taxisofőr először háromszázezer duongot kér, de miután Benoit felfedezi a műszerfalra hanyagul rávetett kúpos szalmakalap alatt a taxiórát, beadja a derekát és a feléből megússzuk. Prek Chak-ba, a határra megérkezve, gyalog kelünk át a perzselő hőségben. Nagyon nehezen haladok a vörös homokos puha talajon, a határőrbódé roskatag sertésól rámpájával nem is kísérletezem. 

A két zsákkal centiről-centire araszolok Kambodzsa felé, miközben Sophie, a bádogbarakkban a vízumokat intézve, néha megfordul és felém mutogat. Tessék, ő ott Mr. Nagy Bendegúz, itt az útlevele és a huszonöt dollárja, ide kérem a vízumot, köszönöm. Mire elintézi a hivatalos ügyeket én is megteszem a magam kétszáz méterét a monumentális ’Viszontlátásra!’, vörös csillagos, lobogó selyemzászlóval díszített kapuig, ahol már aszfalt képében vár a megváltás. Vietnámot elhagyva a két ország között a senki földjén az aszfalt és a szigorú kommunista rendszer is elfogy. A lélegzetelállító Ha Tien Vegas hotel és kaszinó mellett újfent a vörös porban bukdácsolok. Jobbra és balra újabb kaszinók épülnek, előttem bulldózer egyengeti a terepet, maszkban robogó kereskedők békés csíkot húznak a pokoli vörös porból.

Kampot: sólepárló, halászfalu, feketebors ültetvény

Hip-hip-hurrá, újjongok magamban, Kambodzsában vagyok! Egy újabb felfedezni való új világ! Minibuszt kerítünk, amely fejenként öt dollárért Kampot-ba visz bennünket. A sofőr nagyon barátságos, beszélgetni próbál velünk, csak hát nemigen akad közös nyelv. Öten összedugjuk a fejünket és desifrírozzuk a mondanivalót, miszerint Kampot-ban a só-földeket, a sólepárlókat érdemes megnézni. Akkor még nem hallottunk a világhírű kampoti fekete borsról és érdekes módon a sofőr sem hozta szóba. Kampot-ban az azonos nevű vendégházban alszunk. Reggel egész napra kibérelünk egy leginkább klasszikus motoros hintóra emlékeztet tuk-tuk-ot. Az első megálló a sólepárló, ahol középkori, de az is lehet, hogy ókori módszerekkel nyerik ki a sót a homokos földből. A horizonton, a hegyek előtt ameddig a szem ellát, mindenhol lepárlóházak sorakoznak. A sóban gazdag homokot a vizes nyerőhelyből kupacokba lapátolják, onnan vállon átvetett fonott kosarakban deszkapalló hídon egyensúlyozva hordják át a lepárló házakba. Embertelen munka lehet ez hajnaltól napestig ebben a nagy melegben. Sophie megpróbálkozik vele, de fel sem tudja emelni a közepesen megpakolt kosarakat.

A következő megálló egy halászfalu. Az egyik háznál barátságosan invitálnak befelé, nekünk sem kell több, bemegyünk és pár óra észrevétlenül repül el a portán. Hihetetlenül kedvesek itt a falusi emberek. Mintha Székelyföldön egy kis faluban lennék, ahol egy mókás manó a fenyőt pálmára, a búzát rizsre, a székelyt khmerre cserélte. A pálmafák szegélyezte hűs udvaron a kacsaúsztató partján az óriási parabola antenna alatt kínai ponyván szárad a mogyoró.
Mogyoróval, teával, tejjel és meleg lágykenyérrel kínálnak. A Vietnámból hozott apró szuvenírt, rágcsálnivalót rögvest szétosztjuk a gyermekek közt. Megcsodálom a mikro-vállalkozásként működő asztali mini-benzinkutat. Legkisebb egység a 0.33-as Pepsis üveg, de akinek több liter naftára van szüksége, a húsz literes PE kannából kimérős benzint is vehet.

Sacha és Lilu lelkesedéssel kézzel csépelik a gabonát a fészer alatt. A sovány kévéket egy bambuszcsíkokkal fedett ágyrácsszerű szerkezethez csapdossák. A magokat és a pelyvát alól ponyván felfogják, majd a szélben fel-feldobálva kirostálják. Klasszikus magyar paraszti metódus pepitában khmer módra. A gyermekekről szakad a víz, de nem szívesen hagyják abba. Megetetjük és itatjuk a púpos bocikat, kicsit sepregetünk a pálmaág seprűvel majd útnak eredünk. 

A híres kampoti feketebors ültetvények következnek. A tulajdonos elmeséli, hogy a vörös khmerek az ültetvények 99 százalékát felégették, a farmerok nagy részét és családjukat kiirtották, de ők és mások is, az életüket is kockáztatva megmentettek néhány tőke borsot és az utóbbi évtizedekben hálistennek újra beindult a termesztés és halad az üzlet. Létezik fekete, fehér, vörös és zöld fűszerbors. ’Jól jön majd otthon!’ – felkiáltással négy dollárért veszek tíz deka szemes feketeborsot.

A folytatás pár nap múlva következik!

Bendegúzról bővebben és Bendegúz a kerekesszékes világjáró című könyvet itt találjátok.

Facebookon szólunk, ha új anyag van! Egyetlen lájkba kerül, és mindig értesülhetsz a legújabb cikkekről!

vissza