Online fotótanfolyam

Bendegúz a kerekesszékes világjáró és fotós 3. rész

 

Bendegúz a kerekesszékes világjáró és fotós 3. rész

Bendegúzról szóló cikk sorozatunk harmadik része: THAIFÖLD

Bangkok. A megérkezés.

“Kétezertizenkettő őszén tizenegyedik hátizsákos utamon, Thaiföldön kíváncsisággal vegyes örömet, felajzottságot érzek. Bangkok úgy csapódik le bennem, mintha összegyúrnánk Caracast San Franciscóval és Guatemala Cityvel és az egészet Délkelet-Ázsiába röpítenénk. Eddigi legrövidebb utam az arab tavasz kitörésekor egyetlen nap volt Kairóban, a leghosszabb három hónap Latin-Amerikában. Most is világkörüli út tervét forgatom a fejemben, de megmosolygom magam, mert az eddigi utak tapasztalata azt mondja, hogy ez az út sem fog az agyamban kerengő homályos tervek szerint alakulni.”

Ebenfa elefántok közt

Szakadt póló, zilált rasztás haj, kerekesszék és két hátizsák

Bangkokban a Hotel Intercontinental harminchetedik emeleti VIP lounge-ban legújabb Mac van előttem. A törhetetlen zöldes üvegen keresztül zavart tekintettel bámulom az alant elterülő metropoliszt. Kockásabrosz-kendős fejű sejk, de legalábbis gazdag arab úriember nagy kerek asztalnál hangos csámcsogás és böfögés közepette jó étvággyal ebédel. Néha felém sandít, biccent a fejével, a szájából a hiányos sárgás-fekete fogak között drága étel fröcsög az osztályon felüli perzsaszőnyeggel burkolt padlóra és bársonyfotelre. A szállodai cech nyilván állja a takarítás költségeit is.

A tükörképemre pillantok. Izzadtságfoltos szakadt póló, zilált rasztás haj, kerekesszék és két hátizsák néz vissza. ’Hogy is kerültem Bangkok fölé, ebbe a hátizsákosnak igazán nehezen nevezhető miliőbe?’. A recepción kikönyörögtem, hogy pár percre engedjenek fel ide a felhők közé. Amikor vissza akartam indulni, a selyemkimonós pincér-kisasszony kissé röstelkedve adta tudtomra, hogy tűzriadó gyakorlat miatt egy ideig nem fog működni a lift, fent ragadtam az utolsó előtti emeleten. Azon nyomban itallal és ennivalóval kínál, és most, hogy már majd egy órája vagyok itt, kezdem otthonosan érezni magam

Legalább a ruhám is megszárad, mert amióta kiléptem a hűtőszekrénynek is kiválóan üzemeltethető magasvasút ajtaján, és a negyven fokos párás trópusi hőség könyörtelenül mellbevágott, egyfolytában úgy izzadtam, mintha egy közepesen felfűtött infraszaunában menetelnék teljes felszereléssel. A kötelező esztétikai és egyensúly tartozék bénult lábaim szerencsére sztoikus nyugalommal fogadnak mintegy húsz éve hideget-meleget.

A majd kétszáz méteres magasságból főleg azt látni, hogy ennek a városnak se széle, se hossza. A horizonton épülő felhőkarcolók ködösen vesznek bele a távolban egyfolytában villámló-tomboló viharba. Innen fentről abszolúte biztonságosnak, rendezettnek, tisztának és leginkább némának tűnik a szmogos város. A monszun hivatalosan véget ért, ázni már nem sokat fogok, ami az ablakon kitekintve ebben a pillanatban eléggé hihetetlennek tűnik.

A teleobjektív egybeolvasztja a vasalat-szerelő munkásokat és a kis fehér labdákat

Bangkok makettként, épített terepasztalként terül el alattam. Az orrom alatti közlekedési csomópontban, megdöbbenve látom, hogy micsoda irdatlan betonkolosszus a magasvasút. Több méter vastag lábakon kétszer öt sávon bonyolódik a forgalom. A fennmaradó üres tereket autók, robogósok és hangyaként jövő-menő gyalogosok hada tölti ki. Az épületek tetején kertek, medencék, parkolók, helikopterleszállók, teniszpályák, kispályás focigrundok. Távolabb a pálmafákkal és tavakkal szabdalt golfpályát hatalmas ovális lóversenypálya keretezi. Mélységélesség híján a teleobjektív szinte egybeolvasztja a többszintes épület tetején vasalat-szerelő munkásokat és a kilométerrel távolabbi zöld pázsiton kis fehér labdákat ütögető szerencsésebb polgárokat. A szakadó eső különösebben egyik csapatot sem zavarja vagy hátráltatja. Közben megjavult a lift, lemegyek az általam megszokott élet szintjére.

A thai emberek mosolyognak, kedvesek, segítőkészek és mindent látnak. Bárhova nézek, máris rohannak segíteni. A háromszintes magasvasúton, hogy le tudjak jönni, a biztonsági ember megfordítja a mozgólépcső működési irányát. 

A hatalmas Suvarnabhumi reptéren fiatal, gyermekarcú és méretű férfi keskenyszékkel segít kiszállni a gépből, további munkaköri feladata, hogy a repülőgép ajtajától a reptér kapujáig kísérjen. Már felmarkoltuk a csomagom, elmentünk WC-re, ettünk egy szendvicset, de ő, bár egyre bizonytalanabbul, még mindig követ és próbál segíteni. Még hajnali öt óra sincs, a repülőn nem nagyon aludtam, kiszemelem a turistarendőrséggel szemben az ablakban ezt a kényelmes padkát, itt durmolok egy pár órát. Kísérőm hajlongva veszi tudomásul, megvárja, míg kényelmesen elhelyezkedek a kellemesen hűvös gránitlapon, cipőmet párnának a fejem alá teszem, magamhoz ölelem a csomagjaim és becsukom a szemem és már alszom is.

Nyolc után frissen, üdén, tettre készen ébredek. High-tech liftek, padlón álló, falra ragasztott, befüggesztett kivilágított irányjelző táblák és érintőképernyős kütyük, éttermek, akadálymentes WC-k és ivókutak, orchidea-hegyek és milliónyi nyüzsgő, udvarias, mosolygó utas és alkalmazott mindenfelé. Ha valaki mégsem boldogul, akkor egy szemvillanás alatt kérhet segítséget a reptér ezernyi alkalmazottjától. A húsz amerikai dolláromért a több centi vastag üveg mögött mosolygó fiatal lánykától valamivel több, mint hatszáz bahtot kapok. A belvárosba való jutáshoz taxi, minibusz, busz, és akadálymentes magasvasút közül lehet választani. A vonat, a BTS Skyline mellett teszem le a voksom. A belváros mintegy harminchat kilométerre van innen, a normál vonat negyvenöt, az expressz kilencven bahtba kerül.

Wat Chanasongkram  A Zöld Buddha

Alighogy összeszedem magam és becsomagolok a padon, máris kiszúr magának egy egyenruhás ember, aki hajlongva és mosolyogva kísér a BTS kettővel lejjebb található állomására. A peron büszkesége lehetne bármelyik nyugat-európai fővárosnak, a síneket folyamatos, fotócellás ajtókkal taglolt üvegfal választja el a perontól, véletlen baleset majdhogynem kizárva. Az egyébként is fegyelmezetten, a padlóra felfestett jeleknél libasorban álló embereket még néhány biztonsági ember is vigyázza. Nekem közben már két segítőm lett, egy reptéri és egy BTS-es egyenruhás. Így biztosan eltalálok a belvárosba.

A folytatás pár nap múlva következik!

Bendegúzról bővebben és Bendegúz a kerekesszékes világjáró című könyvet itt találjátok.

Facebookon szólunk, ha új anyag van! Egyetlen lájkba kerül, és mindig értesülhetsz a legújabb cikkekről!

vissza