Az UV szűrőt nem csak azért érdemes használni, hogy kiszűrje a káros UV sugarakat. Arra is nagyon jó, hogy megvédje az objektív frontlencséjét. Ha nem is a nagyobb sérülésektől, de legalább a karcolásoktól. Na én pont nem így jártam.
A bevezető szövegét rögtön ki is kell javítanom, nehogy félreérthető legyen. Az objektívemmel nem lett semmi baj. Nem sérült meg és nem lett karcos sem. Csak a képminőség...
De kezdjük az elején. UV szűrőt én is használok, sőt! Szoktam is ajánlani mindenkinek, hogy érdemes venni és használni, mert tényleg jó védelmet jelent az objektívnek. Párától, kosztól, portól, karcolásoktól.
Így jártam el én is. Mikor megvettem az egyik kedvenc objektívemet (Sigma 18-35/1,8 Art), rögtön vettem hozzá egy UV szűrőt. Sőt, slim (extra vékony) változatot. Mióta használom nem is volt baj, eddig.
Az utolsó munkámnál viszont nem minden kép volt teljesen éles! Vagyis minden munkánál, fotózásnál vannak rossz képek, amelyek nem elég élesek. De most több képpel is elégedetlen voltam.
Kerestem a hiba okát, mit rontottam el, mit állítottam el/be rosszul. Mert ugyebár a technika nem hibázik, vagyis ez az objektív eddig mindig tökéletesen teljesített.
- Először átnéztem a fényképezőgép beállításait. Ez rendben volt, máskor is dolgoztam már ugyanilyen/hasonló beállításokkal.
- Majd következett az objektív, nem nyomtam-e rá véletlenül egy hatalmas ujjlenyomatot, ami pont elég ahhoz, hogy elrontsa a képek minőségét.
És ekkor vettem észre, hogy az UV szűrő nem tökéletesen párhuzamos az objektív frontlencséjére. El van mozdulva a szűrő üvege a foglalatból! Ahogy hozzáértem ki is esett belőle.
Akkor ennyi. Megvan a hiba oka. A szűrő lencséje elmozdult a helyéről, aminek a következtében nem volt teljesen tökéletesen párhuzamos az objektívvel. Kicsit ferdén állt benne. Ez rontotta a képminőséget!
Ekkor jött a következő gond: Le kell venni, hogy tudjak dolgozni amíg nem veszek egy újat. De a szűrő nem engedett, meg se moccant. A slim/exra vékony kialakítás nem volt segítségemre, nem lehet megfogni. Utolsó próbaként egy fogót hívtam segítségül. A slim keretet még ezzel sem volt egyszerű megfogni, de óvatosan végre sikerült letekernem. De ezzel a fogós akcióval buktam a szűrő javításának a lehetőségét. Sikerült a menetet megsérteni.
A tanulság: Legközelebb munka előtt az UV szűrőt is ellenőrzöm a gép beállításai mellett.
Másodszor, a slim szűrőt, nagyon nehéz letekerni. :-)
Facebookon szólunk, ha új anyag van! Egyetlen lájkba kerül, és mindig értesülhetsz a legújabb cikkekről!
Ha pedig hasznosnak találtad a cikket, iratkozz fel és próbáld ki az Online fotótanfolyam ingyenes leckéit is!