Hogyan kell használni a manuális vakuhoz kapott táblázatot?
Honnan tudjuk, hogy milyen rekeszt és záridőt válasszunk, ha manuális vakut használunk?
A cikkben nem a mai digitális fényképezőgépekhez készült (pl: yongno) manuális vakukról lesz szó, hanem a régi még negatívos korszak manuális vakujairól.
Ma már a TTL rendszervakukkal nagyon egyszerű dolgunk van. Csak bekapcsoljuk és már dolgozhatunk is. Ha szeretnénk használhatjuk indirekt módon, vagy akár a fényképezőgépről levéve, hogy szögből beeső fényt kapjunk.
A TTL vakuk előtt is volt élet és vakuhasználat. Ne menjünk vissza egészen a magnéziumpisztolyig (régebbi cikkünk a magnéziumpisztolyról itt olvasható), csak a negatívos korszakig.
Az első nehézséget az adta, hogy ezeknek a vakuknak nem volt szabályozható a teljesítménye. A második és harmadik pedig ebből fakadóan (és persze az elektronika hiányának köszönhetően) az volt, hogy hiányzott a kommunikáció a fényképezőgéppel. Ha már volt is fénymérő a fényképezőgépben, az nem mért vakufényt. Vagyis mindent a fényképésznek kellett beállítani.
Honnan lehetett tudni, hogy milyen záridőt és rekeszt kellett használni?
A fényképészek munkáját egy kis táblázat segítette, amely a vakuk hátulján volt megtalálható. Erről lehetett leolvasni az érzékenységnek és távolságnak a függvényében, hogy milyen rekeszt kellett beállítani. A záridő, vaku használat mellett adott volt. Ezt a legtöbb esetben egy "x" jelezte, ami a leggyakrabban 1/60, vagy 1/30 záridőt jelentett.
Hogyan kellett használni a táblázatot?
- A fényképezőgépen először élességet kellett állítani.
- Az objektívről ez után le kellett olvasni, hogy a téma és a fényképezőgép között mekkora a távolság.
- Az így kapott távolság és a negatív érzékenységének figyelembe vételével már le lehetett olvasni a táblázatról, hogy milyen rekeszt kellett beállítani.
PL: ISO200-as negatívval, 3 méteres távolságban f8-as rekeszt kellett választani.
Ha hasznosnak találtad a cikkeket, iratkozz fel és próbáld ki az Online fotótanfolyam ingyenes leckéit is!